Kezdődik a futsal rájátszás
Mit hozott ebben a csoportban az alapszakasz?
Kezdjük a sort az irigyelt Felső-házasokkal!
Először is: miért lehet irigyelni őket? Elsősorban azért, mert onnét fellehet kerülni a presztizst és előnyöket jelentő NB I.-be. Majdnem olyan fontos, hogy onnét nem lehet kiesni a másodosztályból, tehát, ha nincsenek nagyratörő álmai a klubnak, szépen csendesen ellabdázhatnak a szezon végéig.
Szívfájdító
A „Páholyba” a következők kerültek:
- TFSE-11TEAMSPORTS 6 ponttal
- UTE 4
- Haladás VSE II. 2
- Nagykanizsai Futsal Club 1
- ELTE-BEAC 0
Azt már az önök ismeretire és a megérzéseire hagynám, hogy ebbe a listára a képességei alapján hányadik helyre férhetett volna be az újvárosi legénység?
Az NB II. két csoportbajnoka (a Nyugati és a Keleti) feljut az NB I-be. Tekintve, hogy a Haladás aligha szeretne két első osztályú csapatot futtatni, az igazi versenyfutás a TFSE és az UTE között várható. Kíváncsian várjuk!
Na és az Alsó-ház?
Elsőre kihinné, hogy az egy izgalmas helyszín, pedig nagyon is az! Hogy miért: az NB II. két csoportjának 11. és 12. helyezettjei kiesnek az NB III.-ba. Gondolom ez az érintetteknek eléggé rémisztően hangzik…
A versenyfutást a következők kezdik meg:
1. Dunaújváros Futsal 6 ponttal
2. Mad Dogs-Viadukt SE 4
3. Tihanyi FC 2
4. Asterix SC Érd 1
5. WPC Meister-Érd-SZISE 0
Újabb nagy kihívás elé kerültek a csapatok
A fent említettek tükrében valószínűleg érthető, hogy miért érzem rangadó feszültségűnek az újvárosiakra váró összes hátralévő fordulót. Nagyon jó biztonságot jelent az a hozott hat pont, de két botlással már el is szálltak a hamis biztonságot nyújtó remények.
Persze vannak helyettük mások
Például, amik a Veszprém elleni, egyébként 4-1-es vereséget hozó, a hazai pályán lejátszott mérkőzés tapasztalataiból születtek.
Tóth Árpi a Dunaújváros Futsal edzőjétől a mérkőzés végén ezt is hallottuk.
-Először is gratulálok a Veszprém csapatának! Azt gondolom, hogy a rutin hozta meg a sikerüket, viszont nem tudom elmarasztalni a csapatomat sem, sőt azt hiszem, hogy megdicsérhetem őket, mert ez volt az a vereség, amiből lehet tanulni és a hozadékára lehet építkezni.
Azt mondtam nekik, ha minden meccsen így tudnánk játszani, akkor most nem az Alsó Házról beszélgetnénk. Persze reálisan kell látni ezt a dolgot, ebben a hosszú alapszakaszban rengeteget tettünk azért, hogy ne kerüljünk a Felső Házba.
Tanulhatunk belőle
-Mindenképpen azt mondom, mert az ellenfelünk a mezőnyben nem tudta teljesen ránk erőltetni az akaratát, a pontrúgásaikkal viszont kifilézett bennünket. Ez a nagyobb rutin, türelmesen kivárták, hogy mikor hibázunk. Persze egy nagyon jó csapatról, egy kiváló edzőről és a stábjáról beszélünk, akik Magyarországon a harmadik legjobbnak számítanak. Ez a vereségünk még akkor sem szégyen, ha voltak olyan kapott góljaink, amiket ellehetett volna kerülni.