Oldalsáv

Minden meccset komolyan kell vennünk

2023. február 3.
A 19. forduló beharangozója, Hidegkúti SC - Dunaújváros Futsal

Hidegkúti SE

Ez a csapat pillanatnyilag a nem túl bíztató tizenegyedik, az utolsó előtti helyén áll a tabellának. A szörnyű viharai után is sportszerűen tartják magukat. Folytatják a bajnoki küzdelmeket, ami nyilván fontos a saját becsvágyuk, de legalább annyira a csoport többi tagja számára is. Az ő részvételükkel zavartalanuk tudják végigcsinálni ezt a bajnoki szezont.

Dunaújváros Futsal

Szerencsére ők már túl vannak a fővárosi csapatot sújtó krízisen, és bár hosszabb ideje őrzik a nyolcadik helyezést, de közben nagyot változott körülöttük a világ. Az őket követők jelentősen lemaradtak, az előttük állók befoghatók is lehetnek. A Nyugati Csoportból mára már kitűnnek a jó teljesítményükkel. Az utóbbi hat mérkőzésükön egy döntetlent és öt győzelmet harcoltak ki. Ez az elmúlt két hónap mérlege.

A két csapat még nem mérkőzött egymással ebben a bajnoki szériában, az eredeti találkozó október közepére lett kitűzve. Az esetükben az esélylatolgatás nem lenne egy elegáns dolog, péntek este úgyis minden kiderül. Valószínűleg azt egy pillanatig sem felejtik el, hogy az előző szép eredmények csak a hasonló színvonalú folytatással hozhatják meg az eddig nem emlegetett siker lehetőségét.

Tóth Árpád a Dunaújváros Futsal edzője sem az esélyekről, hanem a céljukról szólt:

- Egyértelmű, hogy jó játékkal szeretnénk nyerni. Nincs más dolgunk, mint a győzelembe menekülés.

Fő támogatóink:

ISD Dunaferr Hungrana DMJV Dunaújvárosi Főiskola

Támogatóink:

Corso Hummel Máté Diabló DDSWEB
Campus Étterem Pont Plan Építőipari Kft. Kálvin János Református Gimnázium, Szakközépiskola és Általános iskola Siker Ablak

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB