Oldalsáv

A túlerőben lévő hazaiak nem adtak a pontokból

2022. november 22.
A Férfi Futsal NB II. Nyugati csoport 5. fordulójából elmaradt mérkőzést pótolták a csapatok a Tihanyi FC – Dunaújváros Futsal 5-2 (1-1)-re végződött összecsapáson Tihanyban, hétfő este.

A mieink sikeresen zárták az elmúlt hetüket, hiszen hétfőn a Szigetszentmiklós otthonában győztek (2-1)-re, majd pénteken a Magyar Kupa sorozat első fordulójában nyerték meg a Nagykanizsa elleni meccsükön diadalmaskodtak  4-2-re. A szurkolók a két győztes találkozó utáni újabb örömre gyúrtak, amit a Tihany ellen szerettek volna megünnepelni. Most mégis a hazaiak örülhettek.

Intő előjelek

A mieinket már a helyszínre utazva is komoly gondok gyötörhették. Különböző objektív nehézségek miatt, nagyon rövidnek ígérkezett a kispadjuk. A Cseresnyés Alex, Ivacs Gábor, Kovács Krisztián, Csányi Dávid, Szili Szabolcs, Bán Bercel, Egejuru Godslove Ukwuoma alkotta hétfős legénységből ketten kapus mezben készülődtek a megmérettetésre. Az öt mezőnyjátékos csakis a kényszer miatt számíthatott Tóth Árpád edző segítségére, hogy a pályán küzdők egy kis levegőhöz is jussanak.

A bemelegítésnél aztán kiderült, hogy a hazaiak tizenhárman vártak rájuk. Ahogy ilyenkor mondani szokták „a matek nem sok jót ígért” a vendégeknek.

Az első félidő

A vezetést a kezdés után nem sokkal Bencsik Áron szerezte meg a hazaiaknak. Tíz percre rá Godslove hozta a formáját és vele az egyenlítő gólt. Nagy küzdelemben ez az 1-1- maradt az állás a szünetig.

A második félidőben

A hazaiak kiélvezhették az erőfölényüket, hiszen az ötödik percben Dévényi Ádám visszavette a számukra a vezetést, aztán Bocsev Balázs biztosabbá tette az előnyüket. Az újvárosi csapatkapitány, Csányi Dávid még megtudta adni a választ (3-2), de az azt követő ötpercenként bevágott hazai gólokra (Tar Tamás, Bocsev Balázs, Dévényi Márk révén) már nem volt ereje válaszolni a társainak. Így alakult ki a mérkőzés végére a Dunaújváros FC részére hervasztó 6-2-es végeredmény.

Tanulságos gondolatok

Tóth Árpád az újvárosiak edzője a legutóbbi kettős siker után, bár győzelmi terveket szőttek a Tihanyi FC ellen, de nem akarta elkiabálni a csapatának az előző héten bemutatott kiváló teljesítményét. Jól tette. Ilyen rövid kispaddal képtelenség volt a győzelemért csatázniuk.

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB