Oldalsáv

Folytatódik a Férfi Futsal NB I. bajnoki sorozata

2020. január 16.
A DUNAFERR DUE DUTRADE FC csapata ezúttal az SG Kecskemét Futsal otthonába a Messzi István Sportcsarnokba látogat. A mérkőzés ma este 19.00-kor kezdődik. Nagy a tét, de a felkészülésük alaposan és rendben folyt. Sorsdöntő összecsapás lesz belőle.

Az alapszakasz hajrája

A hátralévő fordulókban az élmezőny tovább stabilizálhatja a helyzetét, mások ledolgozhatják a lemaradásukat, a hátul lévők már az „élethalál” meccsekre készülhetnek. Korábban sem volt jó dolog a könnyelműség, most már megengedhetetlen. Mindenki győzni akar. Majdnem mindenáron.

A Dunaferr és a Kecskemét mai csatája nem is egymás legyőzéséről, hanem a három pont megszerzéséről szól. Rajtuk kívül még négyen járnak hasonló cipőben.

Fehér Zsolt a Dunaferr vezetőedzője a csapatával együtt elszántan készül a pénteki összecsapásra.

-Nekünk egyetlen cél lebeg a szemünk előtt, mégpedig a Felsőház! Ahhoz, hogy ezt elérjük, nyernünk kell a Kecskemét otthonában. Mindenképen figyelmeztető jelként éljük meg, hogy a csapatuk hétről – hétre fejlődő tendenciát mutat.

Koós Károly a Kecskemét vezetőedzője ezekkel a gondolatokkal hangolódik a mérkőzésre.

-A célegyenesbe fordult az alapszakasz, ezért szeretnénk az utolsó négy mérkőzéséből a lehető legtöbbet kihozni. Ehhez égetően szükség lenne arra, hogy az itthoni találkozókon bravúr eredmények szülessenek. Nem lesz könnyű dolgunk az első mérkőzésen, hisz a Dunaferr kiváló erőkkel bíró, remekül felépített csapat, akiknek a pontrúgásaik is életveszélyesek.

Ezen az összecsapáson mégis az várom a fiúktól, hogy minden teher nélkül, felszabadultan játszanak. A célunk, hogy a legtöbbet hozzuk ki a mérkőzésből és elégedetten hagyjuk el a pályát a záró sípszó után. Ha ezt ponttal vagy pontokkal a zsebünkben tesszük, az már csak hab lenne a tortán.

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB