Oldalsáv

Edzésbe álltak

2020. január 16.
Szűk kéthetes téli pihenő jutott a DUNAFERR DUE DUTRADE FC NB I-es játékosainak. Az első edzésük január másodikára esett. Néhány játékostól a téli szünetbeli programjukról érdeklődtünk. Beszélgetésünket azzal zárták, hogy adjuk át az olvasóknak is az újévi jókívánságaikat.

Faragó Lajos a családjától távol tölti nálunk az idejét.

-A téli szünetet a szeretteim körében töltöttem Debrecenben és Németországban. Sajnos a szezon közben keveset tudunk együtt lenni, ezért ez az idő hamar elrepült.

A sport nélkül a szünetben sem telne jól az életem. Baráti kereteken belül a kosárlabdás képességeimet csiszolgattam egy kicsit, hiszen erre még szükségem lehet itt is. Természetesen az ételfogyasztásra odafigyeltem, éppen ezért nem is jött fel rám felesleg. Már csak az edzés hiányzik, és rendben is leszek.

Nehéz időszak elé nézünk, hiszen nagyon sok mérkőzés vár ránk ebben a hónapban, mivel két fronton is helyt kell állnunk. Éppen ezért gondolom azt, hogy ez a hónap hozza számunkra a legnagyobb kihívást. Amennyiben olyan ütemben és azon a szinten tudunk edzeni, mint a szünet előtt, akkor bizakodóak lehetünk a várhatóan nehéz mérkőzések ellenére is.

A Csapatomnak nagyon sok pontot, kupasikert, és szép játékot kívánok erre a szezonra.

Pál Patrik a csapat legelfoglaltabb játékosa, hiszen a válogatottban is meghatározó szerepet tölt be.

Nagyon sok időt töltöttem a családommal és a közeli ismerősökkel, barátokkal.  A téli szünetünket nem nevezném hosszúnak, hiszen a klubomban már másodikán elkezdtük az edzéseket és harmadikán pedig máris a válogatott összetartáson folytatom. Emellett sok idő jutott a pihenésre is, megtaláltam közöttük az egyensúlyt!

A szünet alatt is rendszeresen jártam futni. illetve konditerembe is. Hála Istennek nem jött rám egy deka sem. Megpróbáltam oda figyelni, hogy mit és mekkora mennyiségben egyek!

Nagyon nehéz lesz a következő időszak, mivel főleg hazai pályán fontos mérkőzéseink követik egymást. Ezeket meg kell nyernünk, különben elbúcsúzhatunk a felsőháztól.  Remélem, hogy az a munka, amit hétről hétre elvégzünk, előbb utóbb ki fog jönni mérkőzéseken, és akkor nem tudom elképzelni, hogy ne kerüljünk a felső házba! Nem lesz könnyű, de mindenki azon lesz, hogy ezt elérjük!

Az újévi jókívánságom a csapatom felé természetesen az, hogy minél jobb eredményt érjünk el a bajnokságban és hogy maradjon meg ez a fantasztikus hangulat és csapategység, mert ez is nagyon fontos egy játékos életében!

Horváth Benedek előtt is két oldalról hatalmas feladatok várnak. A profi futsal és az egyetemi tanulmányok.

- A szünet eleje egy kis pihenéssel telt, de utána sajnos neki kellett állni a tanulásnak, mert vizsgaidőszak van az egyetemen. Az edzések kimaradását

futással és erősítéssel próbáltam ellensúlyozni. Jó okom volt rá, hiszen komoly munka vár ránk, nemsokára már bajnoki meccseket játszunk. A legnagyobb kihívás az lesz, hogy az alapszakaszból hátralévő összes meccsünket meg kell nyernünk!

A csapatnak azt kívánom, hogy sikerüljön bejutni a felsőházba, minél eredményesebben szerepeljünk és mindenki sérülés nélkül tudja befejezni a szezont.

Sáhó Kristóf is feltöltődve kezdte meg a munkát.

- A szünetet a családommal töltöttem, mert az elmúlt időszakban kevesebbet tudtam velük lenni. Igyekeztem kipihenni magamat, mert hosszú volt ez az időszak és (főként fejben) úgy éreztem, hogy elfáradtam.  Nagyon szeretek korcsolyázni, ezért a jégen is mozogtam egy kicsit. A testsúlyom nem nagyon változott az ünnepek alatt sem

A csapatunk előtt álló feladatokról azt gondolom, hogy a legnagyobb előttünk álló kihívás, a felsőházi szereplés kiharcolása lesz.  Számomra pedig az, hogy minden meccsen egy olyan teljesítményt nyújtsak, amivel a legjobban tudjam segíteni a csapatot. Mit kívánok a tavaszra? Azt, hogy érjük el azt a célt, amiért keményen dolgozunk minden nap.

Szeghy Szabolcs a nagy rutinok tömörségével válaszolt a körkérdésünkre.

-A szünetem családi környezetben, áldottan telt el. Egyelőre úgy érzem elég időt töltöttünk el a pihenéssel. A kilóim rendben vannak, életem során eddig azzal még nem volt probléma. Természetesen nem bírtam ki mozgás nélkül, eljártam focizni, úszni és kondizni is.

Most már a legfontosabb célunkra koncentrálunk: valahogy be kell jutnunk a legjobb ötbe. Ez egyúttal az elsődleges, másodlagos, és az összes célunk is. Kiegészítve a legnehezebb és az egyetlen (tette hozzá mosolyogva).

Ezek eléréséhez talán a legfontosabb, hogy megmaradjunk olyannak, amivé az ősz óta formálódtunk, tehát maradjunk CSAPAT!

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB