Oldalsáv

Újabb nagy feladat előtt állnak

2019. november 28.
A Férfi Futsal NB I. 12. fordulójában következik az MVFC Berettyóújfalu - DUNAFERR DUE DUTRADE FC összecsapás, a Pálfy István Rendezvénycsarnokban, november 29-én, pénteken este fél héttől.

A Berettyóújfalu

Az ő teljesítményüket könnyű felmérni. Az eddigi tizenegy mérkőzésen összesen két pontot veszítettek. Ez volt a híres, a Debrecen elleni 3-3-as döntetlenjük. Azóta viszont, bár mindenki vérre menő csatákat vív velük, senkinek sem kegyelmeztek. Le a kalapokkal: tiszteletre méltó széria.

Az újvárosi fiúk

Már a meccs előtti fél nap is fárasztó programot ígér. Berettyóújfalura utaznak, ami még az autópályán sem éppen egy leányálom. Persze azután jön a java: megmérkőzni a listavezetővel. Rangot adó mérkőzés lesz. Csak a magunk dolgával foglalkoztak, derekasan dolgoztak, mert inspirálja őket a különleges ellenfél. Nyilvánvaló, hogy nem föltett kézzel lépnek a pályára, elvégre ez az idei, a borsot törők bajnoksága.

Némi bátorsággal arra fogadhatunk, hogy a tabella első három helyezettje aránylag magabiztosan várhatja a következő fordulókat, de azt még ők sem vehetik tutira, hogy sétagalopp lesz a számukra minden mérkőzés. Ebben a szezonban mindenki más, profi módon tud borsot törni az ellenfelei orra alá. Persze nem mindig, csak olyankor, amikor senki nem számít rá.

A csapat meghatározó személyiségeitől ezt hallottuk:

Fehér Zsolt vezetőedző

A bajnokság legerősebb csapatához látogatunk! Tudjuk, hogy nagyon nehéz és kemény mérkőzés vár ránk! Szeretnénk bravúrt csinálni! Ezt annak ellenére is mondom, hogy az amúgy is szűk keretemből három – négy meghatározó játékos is hiányozni fog!

Szeghy Szabolcs

Az öt sárgalapom miatt sajnos nem vehetek részt ezen a találkozón, de az edzéseken megpróbálom ugyanúgy hajtani a srácokat, mint ahogy eddig is tettem. Itt már nincs könnyű meccs, és senki sem vehet senkit félvállról. Amennyiben  a maximumot tudjuk nyújtani, akkor megtudjuk nehezíteni a Berettyó dolgát.

A tabella állása igen különleges, nem emlékszem az elmúlt 10 évben olyanra hogy a 4-10 hely között 1-2 meccs differencia lett volna. Öldöklő csata folyik a felsőházért, ez már tisztán látszik. Én mindig elmondom, hogy a befektetett munka fog dönteni a végén. A szerencse hosszútávon mindig azok mellé szegődik, akik tesznek érte. Remélem most sem lesz másképp!

Németh Péter

A bajnokesélyes otthonában próbáljuk tovább építeni magunkat...

Sáhó Kristóf

Ez egy újabb mérkőzés, amin pontot vagy pontokat szerezhetünk. Természetesen a Berettyó ellen idegenben, ez nagyon nehéz lesz, de sokat dobna a csapat teljesítményén, ha Berettyóújfalun egy jó eredményt sikerülne elérni

Rigó László

Mindenképp nehéz mérkőzés lesz. Hosszú az út ami alap helyzetben is megterhelő, ráadásul a tavalyi bajnokhoz megyünk akik jelenleg is vezetik a tabellát. Mindezek ellenére természetesen mindent meg fogunk tenni a pontszerzésért.

Horváth Benedek

Nagyon nehéz mérkőzésre készülünk, hiszen a bajnokság legerősebb csapatához látogatunk. A hazai meccsünkön egy szoros csatát vívtunk a Berettyóval, ahol kevésen múlott a bravúr, de bízok benne, hogy most sikerülni fog, és sikerül megszereznünk a három pontot.

Faragó Lajos

Most a listavezetőhöz látogatunk, természetesen nem feltartott kézzel, hiszen ponttal, vagy pontokkal szeretnénk hazajönni. Nagyon nehéz mérkőzésre számítunk, hiszen a Berettyó nem véletlen foglalja el a tabella első helyét.  Nekünk az a feladatunk, hogy bevéssük a fejünkbe, és végre hajtsuk azokat a taktikai elemeket, amiket a Mester kér tőlünk és, ha ez a két feltétel érvényesülni fog akkor boldogan térhetünk haza.

Klacsák Bence

Hasonló találkozóra számítok, mint amilyen az előző volt. Nagyon készülünk rá, pontért illetve pontokért megyünk Berettyóra. Ha azt a játékot tudjuk nyújtani, mint legutóbb, illetve arra még egy-két lapáttal rá tudunk tenni, akkor ez sikerülhet is.

Fridrich Dávid

Tény, hogy az utazás szempontjából ez egy nemkívánatos kirándulás lesz, hiszen legalább négy órát fogunk buszozni. Mivel a BL szereplős Berettyóújfaluhoz látgatunk, ez egy komoly kihívásnak számít. A Haladás ellen már megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek, és ha azt a jó teljesítményt kitudjuk tolni a kétszer húsz percre, akkor lehet sanszunk a pontra, vagy a pontokra is.

Pál Patrik

Nagyon nehéz mérkőzésre számítok, ahol a papírforma is a hazaiak mellett szól. Ettől függetlenül nem feltett kezekkel utazunk Berettyóújfalura, hanem azért, hogy megnehezítsük a dolgukat, és akár meglepetést is tudjunk okozni. Nagyobb csapatok ellen mindig feltudjuk szívni magunkat, remélem most se lesz másképp, bízok a csapattársaimban!

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB