Oldalsáv

Sikerrel rajtoltak

2019. augusztus 25.
Férfi Futsal NB I. 1. fordulójában játszották a DUNAFERR DUE DUTRADE FC - ARAMIS SE 1-0 (0-0) mérkőzést a Dunaújvárosi Sportcsarnokban.

A bajnoki nyitány minden résztvevő csapat esetében sok kérdőjelet tartogat a szakvezetők és a szurkolók részére egyaránt. Vajon mire volt elég az előtte elvégzett munka, jól igazoltak-e, működik-e a magálmodott friss taktika? Ezen a mérkőzésen mindkét edző láthatta, hogy jó irányba tartanak, de még egy kis idő kell a munka beéréséhez.

Az első félidőben

Ahogy a nyitányon illik, óvatos megoldásokkal indult a találkozó. A Dunaferr csapatából Klacsák, Fridrich, Németh, és Sáhó azonnal látványos munkába kezdett.

A zöldmezesektől Sámson Zoltán az első perctől magabiztos Rigót melegítette be, egyben jelezte, hogy ez a meccs sem lesz egy sétagalopp a hazaiak részére.

A nyáron újjá született Aramisból Harnisch Ákos, Vattamány Dávid, Papp Bence is figyelemre méltó teljesítménnyel riogatott.

A küzdelembe Pál Patrik is elszántan szállt be, és végig domináns játékot nyújtott. A nyáron érkezett Faragó Lajos és Horváth Benedek is ígéretes játékkal mutatkozott be a hazai közönségnek. A félidő legnagyobb helyzete is az utóbbi lövése nyomán született, de a nagy formát hozó Vámosiról, a kapusról kipattanó labdára remekül induló Szeghynek nem sikerült a hálóba helyeznie.

Az izgalmas játékrészben enyhe, (9:7 arányban) a Dunaferr dolgozott ki több helyzetet.

A második félidő

Ezúttal is volt egy fokozat, amivel nagyobb tempóval és elszántsággal jöttek ki a csapatok. Pál Patrik előbb Szeghyvel, majd Klacsákkal tört a gólra, amit az utóbbi átadásából szerzett a 24. percben.

Innét a játék még inkább sziporkázóvá vált. Az Aramis mindent egy lapra föltéve támadott, amivel a szinte extázisban harcoló Rigót, a mérkőzés hősévé tették. Soraikból szinte az egész csapatot fel kéne sorolni. Ugyanazt tehetnénk a Dunaferr pályára lépő legénységével is. Hajrára a vendégek az emberelőnyös játékot is szervezetten mutatták be, de a hazai csapat önfeláldozóan, és még ebből is gólra éhesen küzdött. Bár idény eleji színvonalon, de remek, küzdelmes csatát láthatott a közönség!

Nagy küzdelemben született

Fehér Zsolt a csapatunk vezetőedzőjének a nyilatkozatából idézünk.

Fehér Zsolt (Fotó: Dénes János) Fehér Zsolt (Fotó: Dénes János) Köszönjük a gratulációkat! A fiúk mindent megtettek azért, hogy ma itthon tudjuk tartani a három pontot.  Nem volt könnyű.  Az ellenfelünk nagyon jó napot fogott ki, nehéz volt rajtuk átmenni, mert kiválóan védekeztek.  Fiatal csapat az övék, az utolsó leheletükig küzdöttek, ami igaz az én játékosaimra is. A körülmények mindkét csapatot sújtották, iszonyatos hőségben játszottuk le a mérkőzést.

Mindent összevetve azt kell mondjam, hogy megérdemelten nyertünk, mert több helyzetet dolgoztunk ki, mint az ellenfelünk. Mindkét oldalon szenzációs kapus teljesítményt láthattunk, az Aramisnál a Vámos, nálunk pedig a Rigó Laci révén.

Mit lehet hozzátenni az elvégzett munkához?

Közel másfél hetünk van arra, hogy felkészüljünk a Haladás elleni találkozóra. Ők a külföldi játékosaikkal a bajnoki címre törnek,  de mi megpróbáljuk a legjobb formánkat nyújtani Szombathelyen is.

Jó meccset játszottunk

Moga Flavius Lorant az Aramis vezetőedzője ilyennek látta a péntek esti mérkőzésünket:

Úgy gondolom, hogy nagyon jól védekeztünk, és támadtunk. Az ellenfél kapusa, a Rigó Lacit még nem láttam ilyen szenzációsan védeni, mint ez alkalommal. Ugyancsak ki kell emeljem a mi kapusunk teljesítményét is, mert a Dunaferr támadójátéka is nagyon jó volt. nagyon sok technikai hibát láttunk, amit mindkét részről a szezon eleji formára, a kézilabdás, vakszos talajra kell fogni, ahol a játékosok nem tudják úgy átvenni a labdát, ahogy kell. Viszont az ilyenkor szükséges mozgásokat támadásban és védekezésben, valamint 5:4-ben is jól megcsináltuk.

A szünetben megváltozott a játékotok.

-Tudtam, hogy a Fehér Zsolt át áll egy  egy center játékra, és olyankor egy kicsit vissza kell lépni és többet futni. mert átfogják dobálni fölöttünk a labdát és vissza kell futni érte.

A folytatásról

Nem titkoljuk, hogy a középmezőnyben szeretnénk végezni. és az fontos, hogy a rájátszásra összetudjuk rakni ezt a csapatot. Nem szeretnénk a kiesés ellen küzdeni. nagyon sok fiatal játékosunk van, akiket szeretnénk beépíteni a régebbi játékosok közé. 

Sajnos a munkahelyi és nagypályás elfoglaltság miatt, csak heti három alkalommal tudunk edzeni. A legközelebbi ellenfelünk a Fradi lesz, alaposan felkészülünk ellene. addigra a most hiányzó két játékosunkkal fogunk kiegészülni.

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB