Oldalsáv

Készülődés a Szigetszentmiklós ellen

2019. január 17.
Ez a dolga a DUNAFERR DUE DUTRADE FC csapatának, akik a Férfi Futsal NB I. 17. fordulóban a Szigetszentmiklós Futsal-t fogadják a Dunaújváros Sportcsarnokban péntek este héttől.

Nagy-e a feladat?

Kinek, kinek a maga mércéje szerint, igen. A kiscsapat a helytállásra, vagy a meglepetésre gyúr, a hazaiak a szépen formálódó siker sorozatuk megtartására és az új taktikájuk kimunkálására. Egyszóval nagy.

A Szigetszentmiklós

Talán illetlenül mondtam kiscsapatnak őket, mindenesetre a szezonban eddig elért eddigi eredményeik ezt sugallják. Nézzük csak!

Az eddigi tizenhat csatából ötöt nyertek, egyszer ikszeltek és tíz zakón keseregtek. A gólkülönbségük mínusz huszonhárom.

Az idei évet szépen kezdték. Pontot raboltak a riválisaiktól. Az Aramist pontosztozkodásra kényszerítették, a Rubeola FC Csömört pedig némi szerencsével verték hétfő este. Egyszóval lendületben vannak.

A DUNAFERR DUE DUTRADE FC

A csapat jelenleg a Veszprémtől két ponttal lemaradva a tabella harmadik helyén áll. Mögöttük egy mérkőzés és két pont hátránnyal, a Haladás következik.

Az utolsó négy bajnoki és egy kupamérkőzésüket megnyerték, a sérültjeik, betegeik gyógyulófélben vannak. Újból a régi úton járnak, parádés produkcióval szórakoztatják a kilátogató közönséget.

Fotó: Dénes János Fotó: Dénes János

Pikantéria?

Hogyne lenne! Az ellenfél soraiban érkezik Schrancz Balázs, a csapat és a törzsszurkolók kedvenc Bazsija, aki jó néhány sikeres évet húzott le az újvárosi klubban. Előtte nincs titok, mindenkiről mindent tud és, ha a hazaiak egy villanásnyit is engednek neki, abból borzasztó galibákat képes kihozni. Ezzel együtt igazi barátsággal várják!

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB