Oldalsáv

Az alapszakasz hajrája következik

2019. január 3.
A Férfi Futsal NB I. 15. fordulójában következik a RUBEOLA FC CSÖMÖR - DUNAFERR DUE DUTRADE FC mérkőzés a Csömöri Sportcsarnokban, 2019.01.04-én, pénteken 18.45-től.

Az idei év első bajnoki találkozóját még három követi az alapszakaszból, most már senki sem szeretne hibázni. Nyilván a házigazdák sem, de az előjelek nem túl jók a számukra! Nézzük csak az eddigi produkciójukat.

A RUBEOLA FC

A szezon elején igazi meglepetéscsapatként, tele bizakodással kerültek az első osztályba. Az NB I. résztvevői viszont meglehetős gonoszsággal bántak velük, hiszen afféle ugródeszkának használták az ellenük vívott mérkőzéseket. Őket mindenki meg akarta verni.

Persze nem mindenkinek sikerült, hiszen a számukra meglehetősen viharos őszi sorozatban egy győzelmet és két döntetlent is kitudott harcolni a jobb futsalos sorsra érdemes társaság. Jelenleg ők zárják a bajnoki tabellát. Nem kockáztatunk sokat, ha ez alkalommal sem az ő győzelmükre fogadunk…

A DUNAFERR DUE DUTRADE FC

A dunaújvárosi futsal csapat idei őszi menetelését alaposan megismertük. Láttuk a mennybemenetelét, a fakóbb és a néhány fekete napot is. Az őszi szezonjukat  a folyamatos építkezés jellemezte. A néhány, a maga idejében kisebbnek számító botlás okozta pontveszteség, mára már egyre komolyabb hiányt jelent a pontgyűjteményükben.

A gárdát komoly sportemberek alkotják, akik a hibáikat képesek voltak fölmérni, elismerni, és megfeszített energiával dolgozni azon, hogy lehetőleg többé ne forduljanak elő.

A sikeres megoldásokhoz, centiméterek, a másodpercek töredéke szükséges - a jó irányban. Ez pedig a végjátékban súlyos pontokat, és bajnoki helyezéseket jelenthet. Fehér Zsolt vezetőedző ezzel a nagyon kemény figyelmeztetéssel indította el a labdát az év első edzésén.

A csapat a tabella harmadik helyéről folytatja a pontvadászatot.

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB