Oldalsáv

Újra nálunk játszik

2018. augusztus 11.
Két sikeres újvárosi szezon után, egy éves kitérőre az eddigi legsikeresebb hazai futsal csapathoz, a Rába ETO-hoz igazolt a tavalyi nyáron. Ott is kiváló teljesítményt nyújtott, majd visszatért Dunaújváros Futsal csapatához. Klacsák Bencével, a válogatott játékossal beszélgettünk.

Klacsák Bence Klacsák Bence Sikeres szezon áll mögöttem. Közülük a legnagyobb dolog a Futsal Cup Final Four volt a Rába ETO-val, hiszen ilyen szintre eddig még nem került hazai csapat. Mellette szintén hatalmas élmény volt a nagy küzdelem árán megszerzett bajnoki cím. Nyilván az első volt a rangosabb esemény, de számomra ez volt az első bajnoki cím és erre is örömmel emlékezek.

Visszatérve milyen fontos változásokat találtál az újvárosi csapatnál?

Eddig még nem nagyon éreztem nagy változást, pedig a játékoskeret némileg átalakult az elmúlt egy évben. Minden más hasonló a korábbiakhoz, ami egy kedvező dolog a számomra.

A győri csapatnál Rodriguez Nebreda Javier keze alatt dolgoztál, nálunk pedig a legjobb hazai edző, Fehér Zsolt ontja rólatok a verejtéket. Hogy bírod a terhelést?

Egyenlőre jól bírom, úgy érzem, hogy ha ezzel a tempóval megyünk tovább, akkor szép eredményeket fogunk majd elérni. Az itteni munka hasonló a Győrben elvégzetthez.

Lassan megkezdődik a felkészülési mérkőzéseink sorozata. Nyilván minél több sikert érünk el rajtuk, annál jobb hangulatban tudjuk folytatni a munkánkat. Tökéletesen be kell gyakoroljuk az edzőnk által kidolgozott taktikánkat, azokat teljesíteni kell, és a bajnokság kezdetére majd kialakul az a harcmodor, amit majd szeretnénk játszani.

A kezdés előtti két hétben már mozogtam, hogy ne a semmiből kelljen elindulni és könnyebb legyen a számomra a felkészülés. Úgy érzem, hogy ennek meg lett az eredménye.

A válogatottság?

Szeretnék visszakerülni, mindent megteszek annak érdekében és remélem, hogy majd sikerülni is fog.

Hogy állsz a tanulmányaiddal?

Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának vagyok a hallgatója. Még nem fejeztem be, de közeledek a végéhez. Még legalább egy év van hátra, majd a vizsgák következnek.

Egy kis statisztika

Klacsák Bence eddigi pályafutásáról, a GOLDBALL `94. FC SE-beli 2003-as pályakezdésétől kezdve, 460 mérkőzést jegyeztek föl, amelyeken 241 gólig jutott. Az első dunaújvárosi idénye 2015-ben kezdődött. Az itteni 58 mérkőzésén 31 gólt vágott. A tavalyi szezonban a győrieknél 10-et lőtt. Nagy büszkeségünkre a válogatottban is jó teljesítményt nyújtott.

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB