Oldalsáv

Majd most kiderül

2018. június 6.
Régen várt, de nehezen megélt izgalmak után a döntő összecsapáson, a Férfi Futsal NB I. bronzérmének megszerzésére készül a házigazda, a SWIETELSKY HALADÁS VSE és az egy héten belül már másodszor Szombathelyre utazó DUNAFERR DUE RENALPIN FC. A mérkőzés az Aréna Savariában, június 8-án pénteken 18.15-kor kezdődik.

Az elmúlt szezonokban ez a két csapat egymást rendre a legjobb formájába hajszolta. Ezen a szokásukon az idei szezonvégi két mérkőzésükön sem változtattak, mindegyik sikeres volt a saját pályáján. Most viszont vége a játszadozásnak, pontot tesznek ennek a fejezetnek a végére.

Majd most kiderül!

Vajon ezúttal kinek lesz nagyobb szerencséje? Pénteken este merre pattannak azok a rafináltan ellőtt, perdített, ívelt, vagy bebombázott labdák?

A Haladás

Ismerjük a csapatunkat és az ellenfelünket is. Ezek a harcosok, bármit is képzelünk a játékuk mögé, most sem a véletlenre bízzák a dolgukat. Túl sokat küzdöttek a lehetőségért, nem bízzák a szerencsére. Nyerni akarnak! Bizony az ellenfelünk is. Soha ne feledjük el: ők is tehetséges, győzelemre törő játékosok, akik hazai pályán a saját szurkolóiktól feltüzelve mindent elkövetnek a Magyar Kupa megszerzése után a bronzéremért!

És az újvárosiak?

Nem mentegetőztek az első meccs eredménye miatt és nem tomboltak a hétfői, hazai siker után. Lepacsiztak, az öklüket, vagy a tenyerüket nyújtották, és megölelték egymást. Összehúzott szemmel mosolyogtak és kivétel nélkül a szemedbe mondták: odamegyünk és megnyerjük. Ennyi. Nem vicceltek.

Takó Csaba a dunaújvárosiak vezetőedzője:

Remélem, hogy az a motiváció, ami a hétfői sikerre vitte a csapatunkat kitart péntekig, mert akkor megszerezhetjük a bronzérmet. Jókor, jó döntéseket hoztak, és ez vezetett a győzelemhez. Most is ezért utazunk.

Fehér Zsolt edző, az újvárosiak legjobb ismerője

Az első mérkőzésen is úgy láttam, hogy a Dunaferr felülmúlta az ellenfelét, de a helyzetek a balszerencse miatt kimaradtak. Hétfőn az első pillanattól kezdve nem volt kérdés, hogy melyik csapat fog nyerni. Pénteken egy nagyon kiélezett találkozó következik és, ha az Újváros tarja a formáját, akkor bronzérem ide fog kerülni.

Turzó József a Haladás vezetőedzője:

A pénteki találkozó egyértelműen presztizs csata lesz a részünkre. A két csapat teljesítménye nagyon közel áll egymáshoz, de egy ilyen Dunaferr ellen, mint a hétfői volt, főleg a kulcs játékosainknak, sokkal jobb játékot kell produkálniuk a saját pályánkon.

Horváth Norbert

Mindenkinek köszönjük a gratulációkat,  Úgy érzem, hogy ez egy nagy győzelem volt. Most nagyon együtt van csapat és ezért  pénteken megfogjuk szerezni a bronzérmet!

Hosszú Ádám

Óriási győzelem volt, hiszen mindkét csapaton nyomás van, a bronzérmet akarjuk megszerezni. Pénteken ismét a győzelem lesz a célunk, bár valószínűleg nem lesz könnyű feladat. Reméljük, hogy ugyanígy fog végződni, mint a hétfői mérkőzés.

Hajrá Dunaferr, hajrá Újváros!

Fotó: Dénes János Fotó: Dénes János

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB