Oldalsáv

Ahogy eltervezték

2018. május 8.
Túl vagyunk a Férfi Futsal NB I. "A" csoport 7. fordulójában a DUNAFERR DUE RENALPIN FC- NYÍRGYULAJ KSE 3-0 (1-0) mérkőzésen. A meccs előtt nem a fogadkozásokkal, hanem kemény munkával telt az idő. Mindkét fél részéről. A jobb csapat nyert.

Nagy volt a tét, persze ez a rájátszás ismertetője. A hazai csapat növelni akarta az előnyét, hogy biztosítsa a bronzéremért folyó csata lehetőségét. A vendégek pedig ugyan a legfontosabb céljukat, a bent maradásukat már biztosítottnak látják, de titokban talán még előbbre léptek volna.

Jókedvűen kezdődött a találkozó. A DUNAFERR DUE RENALPIN FC csapatát az utánpótlásuk legfiatalabbjai kísérték be a kezdésre. Nagy volt a várakozás a pályára lépők és a szurkolók között is.

Egyből a közepén kezdték

Mindkét fél kövér gázzal rajtolt, ezt bizonyítja az első tíz perc, sodró eseménysorozata. Előbb Sánta duplája borzolta a hazai kedélyeket. Németh, ahogy a teljes játékidejében, elegánsan tisztázott. A választ Fekete hatalmas bombája adta, ami majdnem felaprította a felső lécet. A nagy kedvvel játszó center minden megmozdulása gólt ígérő volt ezen az estén is.

A mozgalmas játékban a vendégek egyből fölvették a fonalat, Slivchenko Oleksandr és Faragó szigorú kontrákkal veszélyeztettek. Rigó a védelemtől támogatva, bombaformában hárította őket.

A hazai oldalon Fekete megállíthatatlanul vállalkozott, Hosszú és Varga háromszor is álom helyzeteket dolgozott ki, de Pallai Gábor is nagy napot fogott ki ezen az estén a kapuban.

A második tíz percben is volt miért izgulni.

A Nyírgyulajból Slivchenko, Nagy, és Gömze mindent megtettek Rigó mattolásáért, de ő keményen állta a próbát. A hazai csapatból Pál Patrik, Hosszúval is nagy feladat elé állította őket, de az igazi ovációt a Szeghy Szabolcs beadását követő látványos Fekete találat gerjesztette, 1-0 a 15. percben.

A Nyírgyulaj teljes lendületre kapcsolt az egyenlítésért, Nagy Bence többször is, mellette Klushyn Anton, Nagy Imre és  Sánta János Attila is megvívott Rigóval, de az utóbbi nyerte a külön csatájukat. A DUNAFERR DUE RENALPIN FC erőfeszítéseit az erre a meccsre visszatért Horváth Norbert, és Varga Csaba lövései jelezték. Pallai is jó hatásfokkal dolgozott.

A Második félidő

Egy fokozattal följebb kapcsoltak a csapatok. Nagy Imre, Gömze kiváló akcióikkal veszélyeztettek. Hosszú Ádámnak is komoly tervei voltak erre az estére, de Pallai ráérzett a pazar megoldásaira.  Különösen a büntetőjére, amit önfeláldozóan hárított a 26. percben.

A játékrész közepén meddő harc folyt a terület és a játékszer birtoklásáért, aztán újból villant Gömze, Hosszú és persze a kapusok. Ettől aztán újból megszületett a várt átütő erő. A Szeghy Szabolcs –Fekete Róbert páros most a másik oldalról is bemutatta a sikeres produkcióját. A center ezúttal sem hibázott, óramű pontossággal érkezett és: 2-0 a 32. percben.

Fantasztikus hajrá

A következőben egy szinte követhetetlen kakaskodást követően Orosz piros lappal távozott a játéktérről. Az emberelőny turbóra állította a szellemesen játszó Dunaferres legénységet. Hosszú, milliméter pontossággal belőtt labdáját a hibátlanul érkező Fekete az összes belső kapufára, és a gólvonalra pattintotta, de a gól most mégis elmaradt.

A vendégek időt kértek a 34. percben. A játékot Tóth Béla sistergő lövésével folytatták. Az eddig is megállíthatatlanul küzdő Hosszú Ádám csodálatos szólója után a védelmet is átlőve, hatalmas bombagólt ragasztott a hálóba: 3-0 a 34. percben.

A Nyírgyulaj vészkapusos harcmodorral folytatta. A hajrá szinte követhetetlenül pergővé vált. Sánta és Gömze újabb bombáit az utóbbi 10 méterese is követte, de Rigó ezen az estén lehúzta a redőnyt.

A végjátékra a két fiatal Dunaferres, Boldizsár Csaba és Szabó Tibor is játéklehetőséghez jutott.

Egy közönségszórakoztató futsal meccses estéhez a fokozott izgalmak, a nagytempójú, remek, rajzolt csapatjáték, a parádés egyéni akciók és a pazar gólok, valamint ezekkel együtt a célok teljesítése is hozzátartoznak.  Így tehát a DUNAFERR DUE RENALPIN SE csapata ezen az estén is meghálálta a bizalmat a Támogatóinak és a Szurkolóinak egyaránt!

Fotó: Dénes J. Fotó: Dénes J.

Szép volt fiúk!

 

A sok izgalom és térdcsapkodás mellett, kiválóan szórakozhatott a közönség. A második félidőre majdnem rangadó színvonalúra feljavuló DUNAFERR DUE RENALPIN FC - NYÍRGYULAJ KESE 3-0 (1-0) mérkőzésen. Az esemény után a főszereplők közül a következők így nyilatkoztak.

Pezsgő helyett egy fontos győzelem

Takó Csaba vezetőedző születésnapja nagyon szépen sikerült. A csapatunk a 3-0-ás győzelmével megerősítette a bronzmeccshez vezető utat.

Takó Csaba (Fotó: Dénes J.) Takó Csaba (Fotó: Dénes J.) Meg vagy elégedve?

Hárommal nyertünk, kapott gól nélkül hoztuk le a meccset, elégedettek lehetünk. Természetesen nem volt tökéletes a játék, mivel szerintem nincs olyan, de nyerni akartunk, sikerült, boldogok vagyunk.

Azt a játékot hozta a csapat, amit szerettél volna?

Az elején nem. Egy kicsit belekényesedtünk abba a deffenzív taktikába, amivel kezdtünk. Az első néhány perc ráment erre, de utána egyre inkább felpörögtünk és áttudtuk venni a játék irányítását. Az volt a problémánk, hogy a helyzeteknél nem voltunk eléggé koncentráltak. Ezért nem tudtunk már az első félidő során nagyobb előnyt szerezni.

Az összképet tekintve közeljártunk ahhoz, ami elvárható egy ilyen mérkőzésen. Ez különösen a védekezésre igaz, hiszen ha kellet,t mindenki csúszott-mászott a labdáért. Egy remek kapusteljesítményt is láthattunk. Vannak pozitívumok, amikre lehet építeni. Bízunk abban, hogy ez a lendületünk innét már csak fokozódik.

Ez egy jó meccs volt

Egy lassan teljesen újjáépített csapattal riogatja az ellenfeleit a Nyírgyulaj, akiknek már nem kell tartani a kiesés rémétől. Lovas Norbert vezetőedzőtől a mérkőzés után ezt is hallottuk.

Lovas Nobert (Fotó: nyirgyulajkse.hu) Lovas Nobert (Fotó: nyirgyulajkse.hu) Három sorral játszottam, ahogy a Berettyóújfalu ellen is. Mindenkinek játéklehetőséget adok. Úgy néz ki, hogy ez egy bizonyos ideig működik, Viszont azoknál az embereknél, akik nincsenek hozzászokva az ilyen magas színvonalú mérkőzésekhez, hamarabb becsúsznak a hibák. A mérkőzés után meg is dicsértem őket azért, mert a mi szemszögünkből nézve az első harminc perc teljesen rendben volt.

A meccs előtt azt mondtad, hogy egy jó mérkőzést akarsz játszatni. Ez az volt?

Igen az volt. Azzal a  kiegészítéssel, hogy ha a játékvezetők is feltudtak volna nőni ehhez a feladathoz, akkor most hiánytalanul rátudnám azt mondani, de így egy kis hiányérzet van bennem.

 

Ott álltam, ahol a centernek kell

Két nagy lövés, két gól, aztán jött az Ádi, és már meg is voltatok. Így kezdtük a mondókánkat, amikor  Fekete Róbertnek is gratuláltunk a győzelemhez!

Fekete Róbert (Fotó: Dénes J.) Fekete Róbert (Fotó: Dénes J.) Köszönöm a csapat nevében is! Nem tudom, hogy nagy lövések voltak-e, de ott álltam, ahol egy centernek kell, aztán a csapattársaim kiszolgáltak.

A másodiknál azt írtam, hogy „óramű pontossággal érkeztél”.

A centernek ez a dolga, hogy így érkezzen a hosszúra. Szeghy Szabi szépen keresztbe rúgta és oda, ahová kell, a többit hál’ Istennek jól oldottam meg.

A hét megmozdulása volt, amikor a lövésed körbejárt a belső kapufákon, lepattant és mégsem lett gól! Nem szakadt meg a szíved érte?

Viccesen mondtuk a többieknek, hogy „láttunk már onnét gólt…”. Annál közelebb nem is tudtam volna lenni a kapuhoz. Megint csak gyönyörűen jött a labda, odaérkeztem, ahová kell, aztán sajnos rosszul találtam el.

Az első félidő?

Nem volt baj akkor sem, csak nem tudtuk kihasználni a gólhelyzeteinket. Azért hozzáteszem, hogy a Nyírgyulajnak is volt belőle szép számmal. Összességében úgy érzem, hogy a helyzetek száma és a játék képe alapján egyaránt megérdemelten tartottuk itthon a pontokat!

 

Mindenféleképpen nyerni akartunk.

Hosszú Ádám lassan feledteti (de megőrizte!) a félelmetes „ágyús” szerepét, mivel mellette óriási élmény volt a megállíthatatlan, ördöngösen cselezős játéka is! Élvezted is, vagy „csak” harcoltál, mint egy oroszlán?

Hosszú Ádám (Fotó: Dénes J.) Hosszú Ádám (Fotó: Dénes J.) Élveztem, mert örülök, ha jó meccseket tudunk játszani, és ez az volt! Igyekeztem, és most is a lehető legjobb passzokat próbáltam leadni.  Gyakran a lövés helyett is azt csinálom, mert szeretnék a társaimmal is gólokat rúgatni.

Úgy érzem, hogy két jó félidőt játszottunk. Az elsőben a tét miatt nagy nyomás alatt álltunk. Mindkét csapat megpróbált a biztonságra törekedni. Az első félidőben is nagyon sok helyzetünk volt, amiket sajnos nem tudtunk berúgni, pedig akkor egy jelentősebb előnnyel mehettünk volna a szünetre. Úgy a második félidő könnyebb lett volna. Mindenféleképen nyerni akartunk, mert a második helyünk megerősítéséhez, és a bronz meccs játszásához nagyon fontos volt ez a három pont. Sikerült, mindenki nagyon örül neki a csapatunkból.

Jó kis szívós csapat volt az ellenfelünk, de mi jobbak vagyunk. Még többel is, mint ami a vége lett.

 

Szeghy Szabolcs remek játékkal és két gólpasszal járult hozzá a mieink legutóbbi győzelméhez. Úgy tűnik, ahogy nő az itteni mérkőzésszámod, annál inkább beilleszkedsz a csapatunk stílusába!

Szeghy Szabolcs (Fotó: Dénes J.) Szeghy Szabolcs (Fotó: Dénes J.) Nagyon örülök, ha kívülről így látjátok. Én is úgy érzem, hogy egyre jobb formába kerülök. Most már az erőnlétemmel sincs probléma, a lábam jó, hál’ Istennek, jönnek az eredmények is.

Hajmeresztő helyekről is, nagyon szép beadásokkal jeleskedtél!

Ez a dolog a Fekete Robi érdeme is. A hosszú fánál mindig ott kell állnia valakinek és, ha odarúgom nagyjából a kapu élé, akkor a többit már megoldja.

Nem létezett a számodra elveszett labda!

Nyilván az év egyik legfontosabb meccse volt ez a számunkra. A mostani győzelmünkkel nagyon nagy előnyt kovácsoltunk magunknak a csoportunkban, hogy a harmadik helyért játszhassunk. Szerintem mindenki hajtott, akart és foggal-körömmel küzdöttünk a sikerért.

Milyen volt az ellenfél?

Jó, szívós csapat. Lovas Norbi az edzőjük mondta, hogy heti hatot edzenek és ez meg is látszik rajtuk. Egyre többet tudnak a futsalról és ezért egyre jobbak lesznek. Játékos állományban még egy kicsit kevesebbek, mint mi, vagy az éllovas csapatok.

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB