Oldalsáv

A rájátszás fináléja

2018. május 25.
A Férfi Futsal NB I. "A" csoport 10. fordulójában a legnehezebb ellenfelet fogtuk ki. Ez lesz a MVFC-BERETTYÓÚJFALU- DUNAFERR DUE RENALPIN FC mérkőzés. Az esemény Berettyóújfaluban, a Pálfy István Rendezvénycsarnokban, 2018. 05. 25. péntek 18:00-kor kezdődik.

Fotó: Dénes J. Fotó: Dénes J.

Van-e tétje?

Természetesen van, mivel az igazi sportemberek minden meccset komolyan vesznek. Ezért a mai ott szembenálló felek is azt teszik. Kötelezi őket a hagyomány és a saját értékrendjük. Konkrétabban, ezen a napon este nyolcra kiderül, hogy az „A” csoport két legjobbja közül, ezen a találkozón ki volt meggyőzőbb formában és kinek volt nagyobb a szerencséje.

Nézzük a házigazdákat!

Az MVSC BERETTYÓÚJFALU csapata ebben a szezonban új, sikeresebb útra lépett. A hazai mezőnyből a legeredményesebben erősített, mondjuk úgy, hogy a latin frissítést választotta. Ez egy kemény döntés és szerencsés anyagi bázis kérdése. Ami utána történt, arról elmondható, hogy az érkezők és a csapat törzse, komoly szakmai munkával igazolták a beléjük fektetett bizalmat.

Az alapszakaszt öt ponttal nyerték, de a rájátszásban sem ismerték a tréfát.

Egyedül a Debrecen tréfálta meg őket egy szoros döntetlennel, mellette mindenkit legyőztek. Hogy meg lesz-e a második pontvesztésük? Reméljük, hogy igen! Az útra induló újvárosi legények mindenesetre megteszik, ami tőlük telik.

A DUNAFERR DUE RENALPIN FC

Egy a szurkolóknak való csapat a dunaújvárosi. Igazi nagy küzdők és bár ez a szezon sokszor próbára tette őket, bárkik is hiányoztak a keretből, elszántan léptek a pályára.

Az alapszakaszban a sokszor elkesergett objektív nehézségek és nagy csaták után értek a negyedik helyre. A előttük álló szombathelyiek a jobb gólkülönbségükkel csípték meg azt a dobogót. Az igaziért most már hamarosan jön a kettejük párharca. Mindenestre az ország négy legjobb csapata közé rangsorolhatjuk őket.

A rájátszásban egy döntetlen a Fradi, és a mostani házigazdák elleni vereség miatt fájhat a fejük. Mindkettő csapást hazai pályán szenvedték el. Ez az öt elveszített pont fékezte ki őket a tabella második helyére, és emiatt vívják majd a bronz csatát a Haladással.

Ez az alapszakaszt lezáró mérkőzés mindkettő csapatnak a felkészülését szolgálja. A DUNAFERR DUE RENALPIN FC  összeállítása a sárgalapos eltiltások és a felkészülés különleges fázisa miatt, tartalékos lesz. Az első és a második hely sorsa nem múlik rajta, de a játék minden bizonnyal igazi izgalmakat hoz a szerencsés nézőknek. Merthogy két profi csapat mérkőzik meg egymással.

Hajrá Újváros, hajrá Dunaferr!

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB