Oldalsáv

Rangadóra készülünk

2018. április 23.
Férfi Futsal NB I. "A" csoport 5. fordulójában játsszák a DUNAFERR DUE RENALPIN FC – MVFC-BERETTYÓÚJFALU mérkőzést a Dunaújváros Sportcsarnokban, 2018. 04. 24-én kedden, 18:00-tól.

Röviden – tömören, ebben a bejelentésben, akár egy drámai csata lehetősége is megbújhat. Kedd este hatig. Akkor aztán elkezdődik az "előadás", amire a szurkolók és a Liga minden csapata izgatottan várnak, mert a folytatást illetően sok mindenre választ kaphatnak. De ne siessünk előre ennyire, élvezzük ki az addig hátralévő idő esélylatolgatós feszültségét.

MVSC BERETTYÓÚJFALU

Egyszer korábban eldöntöttük, hogy a rájátszásban már nem megyünk vissza az alapszakasz történelmi időszakáig, hiszen ez itt szinte egy „új bajnokság”. Annyit azonban csak ide jegyzünk, hogy a Berettyóújfalu, talán még soha nem vonultatott fel ilyen jelentős játékerőt, mint ebben a szezonban. Kész szerencse, hogy mára már csapattá is értek, így aztán tényleg biztosított a különleges erőpróba. A szemünk előtt.

A mostani vendégeink tavaszi szereplése igazán magabiztos. Három meccs – három győzelem. Némi izgalmat azonban mégis okozhattak a híveiknek. Például a Nyírgyulaj elleni hazai meccsükön, amikor a meglepően gólszegény 2-1-es győzelemmel kezdték a mostani sorozatot. A kérdőjelek mellé újabbakat is rajzolhattak az ezzel foglalkozók, a Fradi elleni idegenben kiharcol 5-4-es eredményt követően. Végül ismét a híres oroszlánbarlangjukban verték a Debrecent (magabiztosan) 4-0-ra.

Most viszont végre egy igazi, méltó ellenfél várja őket Dunaújvárosban. A Berettyóújfalu csapata  jelenleg a 15 pontjával őrzi az első helyet.

DUNAFERR DUE RENALPIN FC

A mi csapatunk egész szezonbeli csatározása sok izgalmat őriz. Nehéz sérülés sorozat is gyengítette lendületét, de végig harcban állt a dobogós helyekért. A tavaszt úgy tűnt, már újból zavartalanul kezdhetik, aztán erre a szériára is maradt a lassító, külső tényezőkből.

A rájátszás első meccsén a Nyírgyulajjal vitézkedtünk. Ahogy mindenki más, erre a szakaszra ők is beerősítettek és még több munkával készülődtek, mint korábban. Az ellenük elért  3-2-es győzelmünk, megszolgált siker volt. Aztán jött a Fradi. Ezen az estén a kétkedők is láthatták, hogy nem véletlenül zárt ellenük egy gólos győzelemmel a Berettyó sem. Nagy csatában két pontot veszítettünk, 2-2-vel zártuk a mérkőzést. Legutóbb a Debrecen elleni 4-2-es győzelmünk egy kemény izgalmas csatát jelentett. A csoportunkban jelenleg hatpontos hátránnyal a második helyen állunk.

És most, a Berettyóújfalu ellen készülünk. Számos videó elemzésével mindkét mestere úgy ismerheti az ellenfél gárdáját, akár a sajátjáét. A debreceni meccsünket a mostani ellenfelünk meghatározó személyiségei a helyszínen nézték végig. Ahhoz képest, mára már a mieink is előbbre tartanak, és nyilván a vendégek is a csúcsformájukra hangolnak.

Valóban ez lesz a RANGADÓ.

Hajrá Újváros, hajrá Dunaferr!

Fotó: Dénes J. Fotó: Dénes J.

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB