Oldalsáv

Elfogyott az erő

2018. január 31.
A mi csapatunk részéről ezen a mérkőzésen: SWIETELSKY HALADÁS VSE-DUNAFERR DUE RENALPIN FC 7-1 (1-0). A tények makacs és néha kellemetlen dolgok. Nézzünk velük szembe.

Az első félidő

Szép számú közönség, közöttük egy szurkolásra berendezkedett társaság is várta a játék kezdetét. Az események a kedvük szerint alakultak, hiszen Öreglaki távoli lövésével gyorsan letesztelte Cseresnyést, aki résen volt. A bemelegítésből két perc elégnek mutatkozott, mert az újvárosiak máris egy szögletet kényszerítettek ki: Németh beadását Fekete tűzte a kapu mellé.

A hazaiak is tempót váltottak: Horváth Péter távoli lövése kapufát ért, de a kivágódó labdát Vidák belőtte: 1-0 a 8. percben. Az újra kezdés után Fekete erős lövését Matyi hárította. Melo JM lövése Cseresnyés zsákmánya lett két perc múlva.

A tempóssá vált játékban mindkét fél gólra törően játszott. Előbb Boldizsár Csaba lépett, ki, de a kapus időben helyezkedett, majd sorozatban Horváth, Bencsik és Vidák ziccerei adták Cseresnyésnek a programot.

Az erősödő hazai nyomást is lassítva, időt kértünk a 13. percben. A játékot 5:4-ben folytattuk, de az óvatos adogatásból nem született kapura lövés. Hajmási viszont távolról is megpróbálta. A lövése majdnem beakadt a jobb oldali pipába.

Negyed órás küzdelem után a Haladás erősödő nyomását Pál Patrik és Németh Péter stílusos védekezése mentette. Az érezhető biztonság lendületet adott a Dunaferrnek, szögletekig, sőt Varga egy nagy lövésig jutott, amiket viszont jól hárított a hazai csapat. Időt kértek, de a rövid pihenő nem hozott változást a játék képébe.

Dunaferres vesszőfutás a  szünet után

Brutális keménységgel folytatta a Haladás a játékot: előbb Márkus 20 másodperc után távolról átlőtte a komplett védelmet. 2-0. A szinte sokkoló kezdő gól utáni kavarodásban, ugyancsak Márkus balról újból duplázott, amiket Cseresnyés ugyan a kapuból kirobogva hárított, de a róla kipattanó labdát Melo José jobbról, zavartalanul bombázta az üresen maradt kapuba 3-0 a 21. percben.  Az első percben bekapott két gól alighanem meg is pecsételte a mérkőzés sorsát.

A sokkból lassan felocsúdó újvárosiaktól előbb Hosszú tüzelt, de a labda mellé szállt. Majd jöttek a vérszagot kapott Haladás az újabb rohamai: Hajmási mindkét oldalról zavartalanul próbált szerencsét, a három lövését azonban Cseresnyés fogta a 24. percben.

Kis idő után, a Dunaferr is megrázta magát és előbb egy gyönyörű kombinációt mutattak be Hosszú – Varga révén. Az utóbbi zseniális sarkazós megoldásába a kapus nagy szerencsével beletudott ütni, így a szépítés elmaradt. Ezt Hosszú sistergős bombája követte a felső lécen, majd a kapura törő Boldizsár buktatásáért Öreglakit kiállították. A büntetőt Hosszú óriási erővel lőtte a hálóba: 3-1 a 27. percben. Az előbbiek is egy perc leforgása nyomán pörögtek le. Egy újabb múlva Fekete lövése hagyta el a hazai kaput.

A nagy rohamot Thurzó József egy időkéréssel állította meg. A következő két percben még Pál Patrik és Varga ziccerei, valamint a helyi Németh Péter lehetőségei borzolták a kedélyeket. 

Az utolsó tíz perc nagy tűzijátékot hozott. Előbb a nagy kedvvel játszó Horváth Péter értékesített egy kipattanó labdát: 4-1 a 31. percben. Az ezt követő Hajmási bombát Cseresnyés hárította.

A Dunaferr csapata mindent egy lapra téve 5:4-ben támadva játszotta végig a hátralévő időt. Hosszú újabb távoli lövése a védőkről vágódott le a 33. percben. Nem úgy az őt ebben lemásoló Hajmásié, aki 5-1-re növelte a csapata előnyét a 34. percben. Melo José kihasználta az üres kapu kínálta lehetőséget: 6-1 a 35. percben… Sipos is gólra tört, de Cseresnyés a posztjára időben visszaérve, menteni tudott.

Takó Csaba az újabb időkérésével egy kis levegőhöz juttatta a csapatát a 37. percben. A sípszó után a Dunaferr lerohanással jutott a kapu előterébe, de újabb balszerencséjükre a kiszorított helyzetben küzdő Boldizsár Csaba baloldali lövése a kapufát találta el. A kegyelemdöfést Sipos Gergő záró találata jelentette, amivel beállította a végeredményt: 7-1 a 38. percben.

A hátralévő idő még Fekete és a másik oldalról Bencsik lövéseire volt elegendő. Az elsőt a kapus, a másodikat a kapufa állította meg.

Nem nekünk állt a zászló

Ezt már napokkal előre is tudtuk. Nem volt itt formahanyatlás, lélektelen csapkodás, vagy akár felelőtlenség. Ahogy Győrben, itt Szombathelyen is egy-egy a bajnoki címre törő riválisunkat fogtuk ki, akik éltek a lehetőséggel és a sérüléshullámmal küzdő csapatunkat a futsal hagyományai szerint jól helybenhagyták. Mondhatnánk, hogy alaposan megtiszteltek bennünket… Nekünk is ezt kell tennünk másokkal, ha majd egyenesbe kerülünk.

Nem akarok én senkit sem fölmenteni, vagy vigasztalni, sőt a gumicsontként kezelhető nehézségeinkkel sem óhajtom takargatni a csapatunkat. Ezzel együtt ne feledjük el:

amikor két szemben álló csapatból az egyik kispadjáról hárman a sérülésük miatt a pályára sem tudnak lépni, a negyedik önfeláldozóan kockáztatva, a felépülése közben megteszi azt, az ötödiknek pedig még nem érte el az állóképessége a kívánt fokot, nos ennek az alakulatnak ismeretlenül is milyen esélyt adnánk a kihívójával szemben? Ilyen szempontból a Haladás létszámfölénye 11-7 volt.

Szerencsénkre egy hét szünet következik a bajnokságban. Remélhetőleg többek gyógyulására is elegendő lesz. Hiszünk benne, hogy a rájátszásban már partiban leszünk mindenkivel.

 

Öt-hat hadra fogható játékossal nem lehet rangadót nyerni

Ismert tényre adott újabb bizonyítékot a SWIETELSKY HALADÁS-DUNAFERR DUE RENALPIN FC 7-1 (1-0)-ra végződött mérkőzés. Ez az eredmény is jelzi, hogy a még olyan kemény elszántsággal sem lehet a jelentős létszámfölényt kiegyenlíteni. Márpedig a hazaiak fölényes győzelmét alapvetően ez okozta. Takó Csabával, az újvárosi csapat vezetőedzőjével a vesztes csata után beszélgettünk.

Takó Csaba Takó Csaba - A szoros első félidő után a másodikra összeomlott a csapat?

- Én nem így élem meg ezt a dolgot. A „tartható első félidőt” jobbnak láttam. Azt gondolom, hogy ha a helyzeteinket berúgjuk, akkor még akár vezetést is megszerezhettük volna. Nagy szerencse esetén akár gólokkal is.

A hihetetlenül rossz második félidei rajt után (40 mp alatt kettőt kaptunk. a szerk.), amikor megrúgtuk a gólunkat, azt követően is voltak ziccereink és kapufáink, amikből újabb találataink is születhettek volna. Amennyiben ezekből egy-kettő bemegy, egészen másként alakulhatott volna a végeredmény.

Amikor valaki ránéz az eredményre, azt mondhatja, hogy jól megsoroztak bennünket, és ez egy sima mérkőzés volt. Úgy érzem, hogy a gólarány egyáltalán nem tükrözi híven a játék képét. Sokkal jobb teljesítményt nyújtottunk, mint amit ez a 7-1 mutat.

- Miért kértél időt már az első félidő közepén?

- Mivel nagyon kevesen voltunk, úgy volt felépítve a mérkőzés, hogy a pihenés szempontjából is időt kell kérni. Abban az időszakban elég nagy iramot diktáltak a hazaiak, és túl sűrűen kellett volna cserélnünk, amit egészen egyszerűen nem tudtuk volna megoldani. Öt-hat hadra fogható játékossal tettük a dolgunkat. Ezért kértem az időt és léptem meg az 5:4-es játékot. Úgy gondolom, hogy működött, mert ziccerünk is volt belőle.

Nem a játékkal vagyok elégedetlen, hanem a koncentrációval és a helyzetkihasználással. Mellette a mérkőzés egyes szakaszaiban indokolatlanul hitehagyottá váltunk, ami ennél a játéknál, kétgólos hátránynál nem teljesen jogos.

- A hajrában bemutatott 5:4-es játékotok hozta, amit elvártál tőle?

- A helyzetekig működött. Valamiért ma, bevoltunk oltva a gólok ellen. Ez jelzi azt, hogy ez a játék igazságot szolgáltat. Még több munkát kell beletennünk az edzéseken, a meccsek előtt és közben is.

- Reményeid szerint mikor gyógyulnak fel a sérültek?

- Remélhetőleg Revi a következő mérkőzésre már készen áll. A Horváth Norbi lába aggasztó. Ezen az estén már vártuk a pályára lépését, de a bemelegítésnél kiderült, hogy nem teheti meg. Most újabb kezelés vár rá és bízok benne, hogy ez nem lesz egy hosszadalmas sérülés.

Később majd jön a Fridrich, a Szeghy és akkor szépen kiegyenesedünk. Mindettől függetlenül, alaphelyzetben a sikeres szerepléshez ettől sokkal több munkára van szükség, amit az egészséges játékosoknak kell hozzátenni. Ezt követően pedig a visszatérőknek is fel kell venni az ő terhelésüket.

Továbbra is hiszek abban, hogy ez egy jó csapat és alkalmasak vagyunk arra, hogy komolyabb céljaink legyenek. Jelen helyzetünkben és az állapotunkra ez még nem igaz.

 

Voltak kritikus időszakaink

Mondta Turzó József, a SWIETELSKY HALADÁS edzője a DUNAFERR DUE RENALPIN FC elleni 7-1-es, a hazai pályájukon elért győzelmük után. Bár örült a mérkőzés gólarányának, de azt sportszerűen, túlzottnak találta. Úgy érzi, hogy jó úton járnak.

 Turzó József Turzó József - Gratulálok a győzelemhez, könnyű meccs volt?

- Köszönöm, de úgy érzem, hogy az eredmény egy kicsit túlzó. A mérkőzésnek voltak kritikus időszakai, amikből jól jöttünk ki. Annak ellenére, hogy az első félidőt csak 1-0-ra zártuk, úgy érzem, hogy akkor jobban játszottunk és sok kapufát lőttünk. A másodikban a Dunaferr lőtte a kapufákat és mi a gólokat.

Úgy gondolom, hogy most már van mire építkeznünk. A védekezésünk már rendben van, amit az elmúlt két rangadón is bizonyítottunk, a Berettyóújfalu és a Dunaferrel szemben is. Talán emiatt, elöl is egyre kreatívabbak lesznek a játékosaink.

- Óriási sanszot jelenthetnek az erősítéseitek. Megnőtt az étvágyatok?

- Egy előre megtervezett úton haladunk. Amikor idejöttem egy nagy projektről beszéltek a vezetőink. Úgy gondolom, hogy minden szavukat betartják, és folyamatosan azon dolgoznak, hogy egyre jobb legyen a csapat.

Most szerénynek kell maradni és nagyon sokat dolgozni azért, hogy a két éllovassal: a Győrrel és a Berettyóújfaluval fel tudjuk venni a versenyt.

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB