Oldalsáv

A Fradi futsal csapatát várjuk I.

2017. december 11.
Nem egy rangadóra, de legalábbis egy jó kis derbire készülünk. A Férfi Futsal NB I. 11. fordulójában, a DUNAFERR DUE RENALPIN FC-FTC FUTSAL-FISHER KLÍMA összecsapásra, amit a Dunaújváros Sportcsarnokban játszanak le, 2017.12.14. csütörtök 20 órai kezdettel. Valószínűleg megkapjuk, amire várunk. Egy nagy csatát láthatunk.

Az FTC...

Miért mondjuk rájuk, hogy patinás a Ferencvárosi Torna Club? Többek között azért is, mert a városrészt 1792. december 4-én I. Ferenc császár trónra lépésének alkalmából, nevezték el Ferencvárosnak. Innét egy bátor lépés az időben, hogy majd a klub a neki helyet adó településrész nevét vehesse föl hivatalosan 1899. május 3-án. A jelmondata: Erkölcs, Erő, Egyetértés. A színe a zöld-fehér. A csapat az első nyilvános mérkőzését 1900. március 25-én játszotta az új otthonában, közel 1500 néző előtt az Óbudai TE ellen és 4-1-re nyertek. Nos, azóta volt egy kis idejük a fölfejlődésre.

És a Fradi futsal?

A Fradi futsalos szakemberei hosszú vajódás után az elmúlt évre egy olyan csapatot hoztak össze, ami megvetette a lábát az első osztályban, és bent is maradt. Az idei szezonban már figyelemre méltó eredményeket is produkáltak. Várható, hogy előbb-utóbb a klub hagyományainak megfelelő eredményeket fognak elérni.

De tényleg, izguljunk?

A szurkolók? Föltétlenül, hiszen az adja meg a meccsre járás és a buzdítás ízét! Mi teszi izgalmassá a készülődést? A zöldek a közelmúltban több meglepő húzással is jelentkeztek: a Nyírgyulaj magabiztos legyőzése után, két játékost küldhettek a válogatottba, legyőzték az MVSC Berettyóújfalu csapatát, és döntetlenre hozták a meccset a Rába ETO otthonában. A soron következő fordulóban otthon fogadják a nem túl acélos Bőny gárdáját. Ha ettől nem jönnek lendületbe, akkor talán semmitől sem.

Fotó: Dénes János Fotó: Dénes János És most mi legyen?

Természetesen az, hogy Schrancz Balázsék keményen tegyék a dolgukat az edzéseken és a mérkőzésen egyaránt. A mieinknek jót tesz, ha igazi futsal meccset játszhatnak, mert akkor kijön a tudásukból mindaz, ami a legjobbak közé emelte őket!

És a ti, a szurkolók?

Gyertek ki, engedjétek ki a hangotokat, szálljatok be a meccsbe a bíztatásotokkal és hajtsátok bele a mieinket egy újabb sikerbe!

 

Hajrá Dunaferr, hajrá Újváros!

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

DMJV ISD Dunaferr Dunaújvárosi Főiskola

Támogatóink:

Corso Hummel Pentele Ablak Máté Diabló Kemi-Ker Dunaújváros Online DDSWEB Renalpin Campus Étterem City Café Neo Computers Pont Plan Építőipari Kft.
Minden jog fenntartva! © DUNAFERR DUE RENALPIN FUTSAL CLUB | honlapkészítés: DDSWEB