Oldalsáv

Történelmet írtak

2017. május 2.
A DUNAFERR DUE RENALPIN FC – RÁBA ETO U20 4-2 –es győzelem óriási fegyvertény volt a Dunaújváros Sportcsarnokban 2017.04.30-án! Nem a szél fújta be, nem valakinek a hátáról pattantak be a gólok, hanem igazi férfias küzdelemben születtek. A győriek is megmutatták az erejüket, ennek ellenére a mieink rengeteg helyzetet kidolgozva és önfeláldozóan védekezve szerezték meg a három pontot. Facskó Józseffel a csapat edzőjével a mérkőzés után beszélgettünk.

Facskó József (Fotó: Dénes J.) Facskó József (Fotó: Dénes J.) bt: Gratulálok ehhez a bravúros eredményhez!

FJ: Köszönjük szépen, de én is gratulálok a srácoknak a mai teljesítményükhöz! Ezzel a dunaújvárosi futsal utánpótlás történetében valamilyen szinten történelmet írtunk. Először sikerült a Rába ETO korosztályos csapatát legyőznünk, akikről elmondhatjuk, hogy talán az ország legjobb utánpótlás gárdája.

 

bt: Nagy csatára kényszerített az ellenfél benneteket?

FJ: Ez így volt. A mérkőzés képe alapján a játék legtöbb elemében felülmúltuk a rangos ellenfelünket. Jobbak voltunk ezeknél a játékosoknál, és több helyzetet dolgoztunk ki, mit ők a mai napon. Sikerült az itt bemutatott agresszívebb játékunkkal a támadásban is és a védekezésben is meglepni az ellenfelünket, ami szerencsére ezúttal az eredményben is megmutatkozott.

 

bt: A legjobb összeállításban léptetek a pályára?

FJ: A jó edzők mindig azt mondják, hogy mindig az a legjobb összeállítású csapatuk, aki aznap pályára lép… Komolyra fordítva a szót, valóban teljes kerettel tudtunk készülni, mivel nem volt sérültünk és eltiltottunk sem.

 

bt: Talán könnyelműen mondanám, hogy „evés közben jön meg az étvágy”?!

FJ: Maradhatunk ennél a hasonlatnál, de akkor el kell mondani azt is, hogy sajnos ebben a szezonban is a hajrára jött meg a csapatunk étvágya. Mostanra álltak össze olyanná, hogy bármelyik korosztályos ellenfelükkel föltudják venni a versenyt. Csak az a baj, hogy ilyenkor már vége a bajnokságnak és a szünet után kezdhetjük elölről az építkezést.

 

Ezzel együtt remélem, hogy a következő szezonban már könnyebb lesz a dolgunk, mint az előzőben volt, hiszen ez a tendencia mutatkozik az elmúlt éveink során. Erre az ad reményt, hogy a korábban már nálunk játszó fiatalok már sokat tanultak és lassan beérnek.

 

bt: Felkészültségében előrébb áll ez a csapatunk, mint az egy évvel ezelőtti?

FJ: Hiszek benne, hogy igen! Itt köszönöm meg Németh Péter segítségét, amit ezen a mérkőzésen is nyújtott. Olyan dolgokra is felhívta a figyelmemet, amik az enyémet elkerülték.

 

A mérkőzés után azt mondtam a fiúknak, hogy remélem ezúttal saját maguknak is bebizonyították, amiben én már régóta hiszek, hogy bennük van az a tehetség, ami a sikerhez szükséges. „Rossz” hírem van a számukra: hiszen, ha a legerősebb ellenfél ellen ilyem játékot tudtak bemutatni, akkor mások ellen is ezt kell hozniuk, mert innét ezt várom el tőlük!

 

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB