Oldalsáv

Folytatódik a futsal bajnokság rájátszása

2017. április 21.
Valószínűleg mind a csapatok, mind a szurkolók nagyon várták már, hogy a hosszú, a válogatottjaink feladatai miatti szünet után újra a hazai futsal bajnokság rájátszásában is pattogjon a labda. Az első, előrehozott forduló már lezajlott, a többiek hétfőn folytatják a küzdelmeket.

Férfi Futsal NBI. Felső-ház 3. fordulójában a Futsal Club Veszprém várhatóan nagyon szigorú és kemény vendégszeretetét fogja élvezni a csapatunk, a DF DUNAFERR DUE RENALPIN FC NBI-es legénysége, a Március 15 Sportcsarnokban április 24-én hétfőn este fél héttől.

 

Mivel a szünet utáni az első meccset az MVSC Berettyóújfalu elvesztette. Az Aramis SE ellen, és ezzel az azonos pontszámmal egymást követő a 4. Veszprém és az 5. Dunaferr előtt is pillanatnyilag négy ponttal áll, a most következő egymás elleni csata minden erejét mozgósítani fogja a két csapatnak. Nyilvánvalóan mindketten a győzelemre fognak törni, hogy a hátrányt mielőbb eltüntessék, mert ez már a rájátszás és minden pont szó szerint, akár még aranyat is érhet!

 

A rájátszás felsőházában a most házigazda Veszprém elsőként a Rába ETO-t húzta, s vele a rövidebbet is, hiszen 9-3-as vereséget szenvedtek tőlük – idegenben. A második fordulóban otthon, magabiztosan verték 5-2-re az Aramis SE-t.

 

A mi csapatunk emlékezetese rangadókkal kezdte ezt a sorozatot. A nyitány az újból a régi erényeit idéző MVSC Berettyóújfalu otthonában elszenvedett 1-0-s vereségünket hozta. A második meccsen a Dunaújvárosban fogadta Rába ETO-t és a hihetetlen izgalmakat hozó mérkőzésen a figyelemre méltó 1-1-es eredmény született a hazai mezőnyben külön kategóriát képviselő bajnoki címvédővel szemben.

 

A most megemlített csatákra emlékezve akár azt is mondhatjuk, hogy „hol van már a tavalyi hó, de akár a most szerdai is?”. Egy biztos: hihetetlenül nagy feladat hárult az itthon lévőkre és a most hozzájuk csatlakozókra, hogy hétfő estig megtalálják és ott mintha, mi sem történt volna, bemutassák az egy hónappal ezelőtti ünnepelt formájukat. Legközelebb innét folytatjuk.

 

Fotó: Dénes János Fotó: Dénes János

Hajrá Újváros! Hajrá Dunaferr!

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB