Oldalsáv

Sikerre éhesen, bizonyításra készen

2017. február 24.
A Fiú Futsal I. osztály U17-es Nyugati csoportjában a 17. fordulóra kerül sor. A DUNAFERR DUE RENALPIN FC a VESZPRÉM SZILÁGYI FUTSAL ellen idegenben lép a pályára 2017.02.25-én szombaton, délután kettőkor és négykor.

Az U17-esekkel Garda Bálint is erősen készül a mérkőzésre. Számára jelentős élmény a legutóbbi sikerük. Erről és a mostani ráhangolódásról ezt mesélte el nekünk.

 

Garda Bálint (Fotó: Balogh Tamás) Garda Bálint (Fotó: Balogh Tamás) „Nagyon örülök annak a győzelmünknek. Amit előtte megbeszéltünk és kért az edző, azt mindenki teljes mértékben megcsinálta. Olyan tapasztalatokat szereztünk, ami előbbre visz bennünket. Például az oldalberúgásokat úgy begyakoroltuk, hogy már a tízedik másodpercben egy ilyen figurából tudtunk gólt szerezni. Most két sorral tudtunk dolgozni és így sokkal jobban ment a játék. Úgy érzem, hogy ezek miatt egyénileg sokkal többet tudok majd hozzátenni a csapat munkájához.

 

Legutóbb egy gólt rúgtam és három gólpasszal járultam hozzá a győzelmünkhöz. Szeretnék ismét hasznosan játszani. Úgy érzem, hogy a kondíciónkat sikerült megőrizni és ezért is felkészülten megyünk Veszprémbe.”

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB