Oldalsáv

Kedves Barátunk!

2016. szeptember 30.
A Dunaferr DUE RENALPIN FC U 17-es és U 20-as csapatai is pályára lépnek, nagy feladatok várnak rájuk. Számukra is megkezdődik a bajnokság. Mindkét csapatnak a Bőny korosztályos partnerei lesznek az ellenfelei. A fiúk Bábolnára utaznak, a meccsek ezen a héten szombaton délben zajlanak. A felkészülésről és a rajt előtti izgalmas hangulatról beszélgettünk Facskó Józseffel a vezető edzőjükkel!

Facskó József (Fotó: Dénes János) Facskó József (Fotó: Dénes János) bt: Azt képzelem, hogy a mostani őszi szezon kezdés első lépései a nyár eleji toborzótokra tehető! Így van ez?

FJ: Nyilván a toborzónak is volt pozitív hatása, hiszen közülük többen is velünk tartanak a mai napig. A magam részéről legalább ilyen fontosnak tartom a hosszú ideje tartó közös munkánkat, aminek az egyik eredménye az, hogy a létszámkeretünk a megfelelőre töltődött és a minőségben is előre tudtunk lépni.

 

Az ott kialakult társaság már lassan egy összetartó közösséggé alakult. A létszámmal az egész felkészülésünk alatt megvoltam elégedve. Mára elértük azt, hogy küzdelem van a csapatba kerülésért, ami a nagyon hasznos belső versengést is erősíti.

 

bt: Augusztus elejére szép fokozatosan munkába lendültetek. Mire volt elég az eltelt idő?

FJ: A célunk az volt, hogy fizikálisan és taktikailag is hasonló színvonalra hozzuk a játékosállományunkat. Ez alapvetően megvalósult. Az U20-as csaptunkkal létszámban és játékszínvonalban is olyan minőséget tudunk képviselni ebben a bajnokságban, amivel komoly fejtörést okozhatunk az utánpótlás nevelésben  előttünk járó riválisainknak.

 

bt: Sikerült a felkészülési időszakra kitűzött célokat elérni?

FJ: Nagyrészt sikerült. Viszont több mérkőzést szerettünk volna játszani, de erre kevesebb lehetőségünk volt. Ezek leginkább az ellenfelek lehetőségei miatt szűkültek be. Amit lehetett azt megtettünk.

 

A szezonkezdetekre évről – évre bizakodóbb vagyok. A fiatalabb korosztályunk létszámban még nem ott áll, ahol szeretnénk látni őket, de akik már hozzánk tartoznak, nagyon ígéretes csapatnak látszanak. Sok fantáziát látok bennük.

 

bt: Ezen a hétvégén hivatalosan is pályára léptek. Ki ellen és hol lesznek a mérkőzések?

FJ: Igen, végre elkezdjük a bajnokságot. Én már alig várom és nagyon izgulok, hogy újra ott állhassak a pálya szélén és lássam a most tanultak megvalósulását. A munkát elég régen, júlus 18-án kezdtük meg és azóta rengeteget dolgoztunk.

 

bt: Mit tudunk az ellenfélről?

FJ: Nagyon jó rajtot szeretnénk venni a most induló Bajnokságban. A szombati ellenfelünk egy újonc csapat a Bőny lesz, akik ellen Bábolnán fogunk pályára lépni. Jelenleg még semmiféle információnk sincs róluk, és ezért ebben az is benne van, hogy mindenki meglepetésére igazi sötét lóként fognak működni és nagy meglepetésekre is képesek lehetnek.

 

Jelen pillanatban ez nem érdekel bennünket, mert nem lebecsülve őket azt mondhatom, hogy a saját dolgunkat elvégeztük és annak elégnek kell lenni ellenük. Azt gondolom, hogy aki szombaton lehetőséget fog kapni, az a tudása legjavát fogja nyújtani. Ezért bízok abban, hogy mindkét korosztállyal jól kezdjük a bajnokságot!

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB