Oldalsáv

Nagyobb tempóra váltottak

2016. augusztus 11.
NB I-es csapatunk a terveikhez illeszkedően nagy munkában van, jelentős edzésmunkát végeznek. Túl vannak a második felkészülési mérkőzésükön, amelyet 3-1-re nyertek a jó edzőpartnerként fellépő BME ellen. Fehér Zsolt vezetőedzőnk emelte a csapat előtt a „lécet” és újoncot is avatott!

Fehér Zsolt Fehér Zsolt bt: Munkás egy meccs volt. Meg vagy elégedve?

FSZ: Ez a mérkőzés már jobban sikerült, mint a hétfői. Az is jól sikerült, de a main egy sebességgel jobban tudtunk játszani. Ehhez kellettek a BME fiatal játékosai, akik fölvették a kesztyűt és ők is nagyon jó szinten játszották ezt a játékot a mai nap folyamán. Külön köszönet nekik, hogy eljöttek és segítettek nekünk a felkészülésünkben.

bt: Kevesebb gól született, mint az előző alkalommal. Ez sem bántott téged?

FZS: Fásultak a játékosok, sok edzés van a lábukban. Nagyon sok ziccer kimaradt, de nem most kell ezeknek bemenniük. A ritmusnak és a sebességnek kell ilyennek lenni, mint a mai napon. A helyzetek pedig befognak menni, ha majd frissebbek leszünk. Ezért most nem lehet megdorgálni őket.

bt: Szinte nem hittem a szememnek, amikor egy nagyon fiatal fiú is a pályára lépett….

FZS: Szeretnék minél több fiatalt bevonni a munkába itt az első csapatnál. Jelenleg három nagyon fiatal játékos dolgozik ebben a keretben. Az hogy mikor fognak felkerülni az első kerethez az utánpótlás játékosaink az rajtuk múlik majd a jövőben is. A Tibikének (Nagy Tibor) gratulálok ahhoz, hogy így debütált a felnőtt keretben. Bizonyította, hogy lehet és kell vele számolni. Úgy gondolom, hogy ha bele áll a munkába, akkor a jövő egyik nagy futsal játékosa lehet belőle.

 

Ilyen fiatalon?!

 

Bizony ilyen fiatalon! Nagy Tibor 17 évesen az eddigi teljesítményével elnyerte Facskó József az utánpótlás csapatunk edzőjének figyelmét és valószínűleg az ő javaslatára Fehér Zsolt vezetőedző bizalmát. A bemelegítésnél még egy labdazsonglőr mutatvánnyal is hangolt, utána pedig fegyelmezetten beállt a sorba és szépen teljesített.

 

Nagy Tibor Nagy Tibor bt: Gratulálok kedves Uram, ahogy mondani szokták „szemtelenül fiatalon és szemtelenül bátran” léptél pályára a nagyfiúk között, már az első alkalommal is!

NT: Köszönöm szépen! Nagy megtiszteltetés ez számomra, hogy Dunaújváros felnőtt futsal csapatában játszhatok. Köszönöm Facskó Józsefnek az utánpótlás csapatbeli edzőmnek és Fehér Zsoltnak a vezetőedzőnek a lehetőséget és a bizalmat!

 

bt: Mi volt a mai feladatod?

NT: Az volt a cél, hogy pontos passzokat és jó zárásokat csináljak, tehát jól védekezzek.

 

bt: Nagyon mosolyogsz, úgy érzed, hogy sikerült?

NT: Még nem mondhatom, hogy sikerült, mert még sokat kell dolgoznom. Fehér Zsolt azt mondta nekem, hogy „munka, munka, munka és alázat” és én eszerint igyekszem teljesíteni a feladatomat. 

 

bt: Itt egy őrületes tempót kell diktálni! Ez is menni fog?

NT: Nagyon fura volt az utánpótlás meccsekből átcsöppenni ide, mivel nagyon gyors ez a tempó, de megpróbálom állni a versenyt.

 

bt: A bemelegítés közben vadítottál bennünket ezzel az imponáló technikai tudásoddal, hiszen még a füleden is tudod táncoltatni a labdát! A mérkőzéseken is készülsz hasonló bravúrokra?
NT: A mérkőzéseken ezt nyilván nem szabad megcsinálni: nagyon fegyelmezetlen dolog lenne.

 

bt: Mit gondolsz a jövődről?

NT: Nagyon szeretek focizni, nagyon régóta csinálom, ez az életem a jövőben is ezzel szeretnék foglalkozni - aztán majd meglátjuk: lesz, ami lesz!

 

Nem nyertek, de elégedetten távoztak

 

A második felkészülési mérkőzésünket a BME ellen játszották a mieink Dunaújváros sportcsarnokban. A találkozó jól szolgálta mindkét fél érdekeit és az egyetemisták is a megfelelő fordulatszámra pörögtek. Csernai Gábor, aki a Ferencváros NB I-be jutott csapatát is dirigálja, ezúttal ismét játékos edzőként szerepelt. Ő így értékelte a csapat teljesítményét.

 

Csernai Gábor Csernai Gábor bt: Mindig szurkolok neked, hogy csak egy szerepben kelljen helytállnod!

CSG: Nem szükséges, ez így nagyon jó az ilyen mérkőzéseken is. Nagyon örültem a mai összecsapásnak, annak a munkának, amit a fiúk a pályán bemutattak. Jól sikerült.

 

bt: Nagyon rövid volt a kispadotok…

CSG: Ebben az időszakban az egyetemisták nagyobb része még otthon van, ezért kisebb 10-12 fős létszámmal tudunk edzeni jelenleg. Igazából van egy 20-25 fős keretünk, de ők majd csak szeptember végétől tudnak alkalmazkodni az edzésrendünkhöz. ettől függetlenül, akik itt voltak nagyon jól teljesítettek.

 

bt: Megértem, hogy kikellett próbálnod, de az 5:4-es felállásotok miatt rontottátok el a mai szoros eredményeteket.

CSG: Ez is szoros eredménynek mondható, de nyilván ilyet, mint a második bekapott gólunk nem szabad kapni. A jövőre való tekintettel viszont ezt a játékrendet is gyakorolnunk kellett. Tanulságos volt. Inkább ilyen mérkőzéseken jöjjenek ki a hibák, hogy a komoly tétre menő mérkőzéseken el tudjuk kerülni őket.

 

bt: Már az előző szezonban is abban reménykedtem, hogy egy osztállyal előre léptek.

CSG: Ez egy érdekes dolog, mert minden esélyünk meg volt a felkerülésünkhöz, de ez egy egyetemi csapat. Jelen pillanatban nem elvárás az, hogy elérjük a feljutást. Egyetemistákkal nem nagyon lehet vitézkedni az első osztályban. Ezek a fiúk tanulnak, nagyon sokat vannak az iskolában és nem áll módjukban ahhoz a szinthez szükséges edzést elvégezni.

Fotó: Ady Géza (forrás: duol.hu) Fotó: Ady Géza (forrás: duol.hu)

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB