Oldalsáv

Ennyi!

2016. május 18.
Ismét felmondta a leckét a Dunaferr DF RENALPIN FC csapata, ezúttal a Haladás VSE pályáján. Jelesre. Az eredmény az imponáló (2-8) (0-5). A keddi találkozón nagy kedvvel mutatták be az elmúlt időszak felkészülése során begyakoroltakat. Úgy tűnik az Edző és a Csapat egy nyelven beszél és jó úton jár.

Az első néhány perc rögtön a várható nagy csata szelét hozta. Mindkét csapat gólra éhes rohamokat mutatott be. A DF támadásait a Hosszú, Varga, Horváth vezette akciók jellemezték. Az egyre fokozódó tempót Fridrich pazar nyitó gólja zárta le (0-1) a 6’ percben.

 

A hazai csapat érthetően rögtön az ellenszerrel: a letámadással és a gyors kontrákkal kívánt élni. A vendégek viszont nem hagyták magukat kizökkenteni és hasonló módszerrel, csak lényegesen vasaltabban és gyorsabban mutatták be a hasonló eszközeiket.

 

A DF a zavart keltő nyitó gólja után Schrancz kapufájával és a vészkapusos játékával is bizonyította, hogy komoly tervekkel érkezett. Az elszántságuk újabb gólt hozott a számukra: Hosszú lövése a 11. percben ismét védhetetlennek bizonyult (0-2)

 

A Haladás azonnal időt kért és volt mit újraterveznie. Rövid megbeszélésük azonnali változást, határozott hazai letámadásokat hozott, amiket Öreglaki és Németh bombákkal zárt le. A DF kapujában Reveland póker arccal és a szokásos szintjén tette a dolgát.

 

A hazai közönség elégedetten reagált a váltásra és a gyakori „na majd mindjárt!”  közbevetésekkel jelezte a reményeit. Mindezek azonban még inkább tűzbe hozták a vendégeket, akik minden sorukat támadó alakulatként vetették be. A pengés adok-kapok sorozatot Varga egy kontrából besodort góljával állította meg egy pillanatra (0-3) a 16. percben.

 

Senki se gondoljon arra, hogy az meglassította volna a Haladást! Németh vezetésével jó tempókkal rohamoztak és sarokrúgásokkal is veszélyeztettek.

 

És, hogy mit hoz a csapaton belüli versenyszellem? Aradi szinte lemásolta Varga produkcióját és elegánsan helyezett a hálóba (0-4) a 17. percben.

 

A zöldektől Hegyesi és Hajmási is sokat ígérően vetette magát az újabb akcióikba. Amikor mindez kevésnek bizonyult elővették a vészkapusos játékukat. Mint tudjuk ez egy kétélű fegyver. A tételt Nagy 12 m-ről, fektében bizonyította be, amikor könyörtelen parádéval helyezett az üres kapu közepébe a 20. percben (0-5)!

 

Főleg a hazai öltözőben volt mit megbeszélni az itt következő rövid szünetben.

 

Ahogy az igazi játéknapokon - itt is a felek a szünet után egy pillanatnyi hezitálás után, a korábbi hőfokon folyatták a félbehagyott produkciót! A folytatásban is egy masszívan letámadó Haladást és az ebből nagy kedvvel és eredményesen kontrázó DF-t láthattunk.

 

A 22. perc egy meglehetősen furcsa ítéletet hozott. Az egyik hazai támadás során védekező és faultolt Hosszú vétlen kezezése nyomán piros lapot kapott és a vendégek emberhátrányban küzdöttek tovább. A három mezőnyjátékosuk és az óriási elszántságuk viszont elég volt ahhoz, hogy Varga révén mégis tovább növeljék az előnyüket: (0-6) a 24. percben.

 

A haladás szépítése már a levegőben lógott, amit Rácz Bencze óriási bombájával bizonyított. A kiváló játékost egyébként külön dobos fun clubja buzdította a mérkőzés alatt.  A DF sem vett vissza a tempóból, hiszen Gorjánácz és Varga is a gólvonalig jutottak, ahol egyenlőre megállították őket. Utóbbi mesterkedésére a 31. perben már nem volt ellenszer így ezúttal is beállítva a napi mesterhármasát Varga (0-7) -re alakította az állást.

 

A hazaiaknak sok lehetőségük már nem maradt, így újból időt kértek egy záró rohamra. A terv működött, hiszen Rácz megszerezte a szépítő gólt (1-7) a 36. percben. Majd egy újabb elkeseredett támadás nyomán Németh kierőszakolta a másodikat (2-7) a 37. percben.

 

Az időkérést követően a harci tűz is még inkább fellobogott a vasi fiúkban, hiszen akcióik már a kakaskodásokba torkolltak. A túlzó elszántságot a játékvezetők sárgáikkal próbálták csillapítani. A nyertesek a Hegyesi, Vidák, Rácz trió lett a 38. percben.

 

A baj nem jár egyedül, mondhatták a hazai szurkolók, hiszen a szabálytalanságok meghozták az első 10 méterest is, amihez Schrancz a szokásos alaposságával készülődött neki, majd vágta védhetetlenül a hálóba (2-8) a 38. percben.

 

A Haladás még egy hasonló idegőrlő pillanatot is elszenvedett, de szerencséjükre Varga a maga 10 méteresét a kapusba lőtte, így neki maradt a mesterhármas a csapatának pedig az egyik nagy riválisánál elért (8-2)-es győzelme.

 

A nehezen titkolható érthető derűjük nyomán erre nyugodtan mondhatták a bajuszuk alatt , hogy „nem csúnya”…

 

A találkozó előtt a műsorvezető rangadót ígért a sok jó csatát látott hazai közönségnek. Igaza volt, két kiváló csapat vívott egymással, amelyen a DF ilyen arányban is megérdemelten hozta el a pontokat!

Balogh Tamás

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB