Oldalsáv

Továbbjutás dunaújvárosi gólokkal

2015. december 11.
A Dunaferr Df Renalpin FC csapatának két játékosa, Hosszú Ádám és Klacsák Bence is góllal vette ki a részét az angolok legyőzéséből a magyar futsal válogatott győri vb-selejtezőjén.

Az angolok ellen játszotta a világbajnoki selejtezők győri csoportkörének második mérkőzését a három dunaújvárosi játékossal felálló magyar futsal válogatott. A Dunaferr DF Renalpin FC csapatának kiválósága, Horváth Norbert ráadásul a mieink kezdő csapatában kapott helyet, s a magyar csapat nagyon erősen is kezdett, ám hiába alakított ki az első négy-öt percben több óriási lehetőséget is az angol kapu előtt, sajnos nem sikerült gólra váltania ziccereit. A folytatásban felbátorodtak az angolok is, s több veszélyes támadást is vezettek, így hiába volt továbbra is fölényben a magyar csapat, volt miért izgulnia a válogatott drukkereinek. A félidő hajrájára szerencsére megtörte vetélytársa ellenállását a magyar csapat, s a 16. percben előbb a dunaújvárosi Hosszú Ádám lőtt remek gólt, majd nem sokkal később Németh is betalált, így a szünetre kétfás előnnyel vonulhatott együttesünk (2-0).

A második felvonásból mindössze három másodperc telt el, mikor Szeghy már háromgólosra növelte a mieink vezetését, s ekkor már érezni lehetett, hogy innen nincs visszaút az ellenfél számára. Főleg úgy, hogy a 25. percben Dróth szemfüles labdaszerzése után Rábl is megszerezte szokásosnak mondható találatát (4-0). Így sem nyugodhattunk azonban meg, mert az angolok továbbra is remekül küzdöttek sőt, a játékrész derekán alig ötven másodperc alatt kétszer is bevették a magyar kaput, s újra teljesen nyílttá tették a meccset (4-2). Egyből izgalmasabb lett a meccs, s miután a 34. percben Parkes is betalált, azonnal időt kért Sito Rivera, hogy rendet tegyen a fejekben (4-3).

A rövid pauza szerencsére meg is tette hatását, mert az angolok harmadik gólja után egy perccel Klacsák Bence lőtt pontosan a bal felsőbe, ismét megnyugtatva valamelyest a magyar válogatott szurkolóit (5-3). A hátralévő idő azonban bőven ígért még történéseket, s mivel az ellenfél kapusa helyett is mezőnyjátékost behozva támadta a magyar kaput, így volt dolga a védelemnek. Mely egészen az utolsó másodpercekig remekül megoldotta feladatait, ám Gay átlövése ellen nem volt orvosság (5-4). Szerencsére ekkor már csak három másodperc volt háta a meccsből, s mivel ebben a rövid időben már "lenyelte" a labdát válogatottunk, így ha a vártnál nehezebben is, de legyőzte ellenfelét, s az ukránok elleni vasárnapi meccs eredményétől függetlenül továbbjutott a vb-selejtezők harmadik körébe.

Magyarország – Anglia 5-4 (2-0)

Gólszerzőink: Hosszú a 16, Németh a 19., Szeghy a 20., Rábl a 25., Klacsák a 35. percben

Magyarország: Tóth, Horváth, Németh, Szeghy, Dróth. Csere: Dávid, Klacsák, Lovas, Trencsényi, Öreglaki, Gál, Rábl, Hosszú.

Szövetségi kapitány: Sito Rivera.

Spigott

Fő támogatóink:

Hungrana Dunaújvárosi Főiskola KK-Grain Kft. KK Raktárház

Támogatóink:

Corso Hummel Máté DDSWEB
Campus Étterem Siker Ablak Grabarics Út és Közmű Kft.

Médiapartnerek:

Dunaújvárosi Hírlap D+ TV Rádió 24
Dunaújváros Online Dunaújváros Közéleti Hetilapja
Minden jog fenntartva! © DUNAÚJVÁROS FUTSAL | honlapkészítés: DDSWEB